2008 december 7
Hétvégére feltételesen szabadlábra helyeztek. A terápia első hetében csak az elektromos széket gyakoroltuk: egy külön e célra készített álarc segítségével 15 percre a mozdulatlanságig leszögelnek és különböző lila, pink és láthatatlan sugarakkal lőnek. A legkellemetlenebb ezalatt, amikor kicsi kék atombombák robbannak az agyamban, például amikor egy ilyen atomsugár egy látóideget talál telibe. De a tulajdonképpeni hóhér csak holnap jön. A kínzóeszközét (egy portot) be fogja ültetni a mellembe, és azon keresztül locsolja majd a savait és lúgjait belém, hogy azok belülről szétmarjanak. Persze csak a rosszabbik részemet. Magyarul: a kemoterápia csak (részint a kaotikus szervezés miatt) csak a második héten kezdődik. Ezért aztán nem tudom, hogy jövő hétvégén is ilyen morbid vicceket fogok-e írni az internetbe, de jelen pillanatban – bár testileg inkább csak naja – nagyon is jól vagyok. A panaszaim főleg a sugárterápia mellékhatásai: fejfájás, leégett arcbőr, teli orr, rossz alvás. Leégett-e már valaha belülről a szátok?
Azt mondják, ügyeljek arra, hogy ne veszítsek a súlyomból. Az utóbbi tíz évben keményen neveltem magam arra, hogy a hasam átmérőjét keretek között tartsam: először vacsoránál csak a harmadik zsemléről mondtam le, aztán a másodikról, aztán a második feléről. Most fordítva van: a legkövérebb tejszínes-vajas-sajtos-feketeerdei tortát keresem ki magamnak, háromszoros csokoládészósszal leöntve. A probléma csak az, hogy nem ízlik. Leégett nyálkahártyával a legjobb étel is élvezhetetlen. Minden falatot tudatosan le kell nyomnom és utána kellemetlen telítettségérzésem van. Ügyelnem kell azonban, hogy ne veszítsek a súlyomból. Ez legyen azonban a terápia legrosszabb mellékhatása.
A testi panaszok tehát keretek között maradnak, lelkileg viszont – a körülményekhez képest – extrém jól vagyok. Nagyon hálás vagyok, hogy Isten jelenlétét még soha nem tapasztaltam olyan intenzíven, mint akár a 15 perces leszögeltség alatt a Mevatronban (ez a besugárzó masina). Az egyik csatorna, ahogy Isten az irántam való szeretetét megmutatja, az együttérzés-kinyilvánítások nagy száma: egy levelezőlap, amelyet a kurzusom valamennyi diákja aláírt, számos email (egyesek csak véletlenül botlottak rá az internetoldalamra), SMS-ek, klinikai látogatások, telefonhívások a világ több tájáról bizonyítják, hogy mennyi ember van, akinek nem közömbös, hogy hogy vagyok. Még soha nem öleltek át ennyien. Képzeljétek el, a bőrgyógyásznőm: belép a kezelőszobába, odajön hozzám és átölel. Egy pillanatig megdöbbenve álltam, aztán kiderült, hogy a bátyjától hallotta és imádkoznak értem. Nem szép?
Nem csoda tehát, hogy lelkileg jól vagyok. Hogy meddig, nem tudom. Lehet, hogy a kemó jövő héten a nyomorba taszít. De tudom, hogy egy még mélyebb szinten, a szellemin, Isten akkor is hordozni fog. Ezért nincs bennem semmi félelem, hanem bizakodva állok annak elébe, ami jön. Isten dicsőségére.
Aki rendszeresen imádkozni szeretne, kaphat a feleségemtől aktuális imainformációkat németül: ingrid@solymosi.com
Akit értesítést szeretne, ha újabb update kerül az oldalamra, jelentkezzen a a@solymosi.comcímen.
.Szeretettel üdvözöllek valamennyiőtöket
András