Eleje: 2008 november 31

2011 április 11

Hallo, csodálatos világ,

még megvagyok. Még mindig gyógyultan. Pillanatnyilag éppen nem olyan nagyon, ugyanis még egy éjszakát itt kell maradnom a klinikán és megpróbálom a holt időt blogírással kitölteni. De hogy idáig eljutottam, ez csak úgy lehetséges, hogy két év elmúltával sincs daganat – állítja az MRT. Ezért lehetett az orromat megreparálni, amely a terápia következtében eldugult és amiért nem kaptam rendesen levegőt. Most éppen sajnos még rosszabb, de csak 10 napig, amíg a fémlapocskákat kiszedik, amelyek egy újabb összenövést akadályoznak meg. Ma már szívesen aludtam volna otthon, de belátom, hogy egy bevérzés kockázatát nem illik elhanyagolni. Az operáció alatt tegnap a főorvosnő belenézett a fejem közepébe, de nem vett sejtpróbát, mert nem látott semmi gyanúsat. Ez csupa jó hír, még ha pillanatnyilag úgy is érzem magam, mint két éve a terápia után – ó de rossz volt! De – és ezt mindig újra hangsúlyozom – Isten a rosszat jóvá fordította, és ami végeredményben kijött belőle, az többet ér, mint amennyibe került. Azóta jobban élvezem ezt a csodálatos világot mint valaha is. Azóta mindenben (még ha első ránézésre rosszul néz is ki) azt tudom keresni, vajon mit gondol erről Isten és mimódon szolgálja ez a javunkat (Róma 8:28 szerint). Főleg ez a szó, “keresni” Máté 6:33-ból mozgatott meg az utóbbi hónapokban, amióta Ingriddel a Campus Crusade szilveszteri konferenciáján az előadásainkra felkészültünk. A jól ismert Crusade-koncepciókat (“Betöltekezni a Szentlélekkel”, “Jézus a központban”, “Szorosan Istennel élni”, stb.) új fényben igyekeztünk megvilágítani és a személyes tapasztalataink révén a gyakorlatba átültetni. A legjobb az egészben, hogy azóta ezt magunk is tudatosabban éljük meg és sokaknak tudunk segíteni, hogy a saját helyzetüket Isten szemével nézzék és lássák. Ha készek vagyunk arra, hogy kellemetlen tapasztalatok révén (mint most a teljesen bedugult orrom, vagy hogy egy frissen operált horkolóval egy szobában fogom a következő éjszakát eltölteni) a gondolkodásmódunkat megújítani (ld. Róma 12:2), akkor egyre inkább úgy fogunk gondolkodni, mint Isten, egyre jobban meg fogjuk őt érteni és hogy milyen csodálatos életet tartogat számunkra.

És ezt teljességében tudom tanúsítani. Elsősorban a családunkon belül. Philip jövőre érettségizik, ő az utolsó gyerekünk itthon. De a többiek is szeretnek hazajárni. Eszter hamarosan kész lesz az orvosi egyetemmel, Judit a pszichológia-bachelorral. A kérdés és az imakívánság mindkettőjüknél, hogy hogyan tovább. Eszter valószínűleg gyermek-szakorvosira megy, Judit előreláthatólag Freiburgban marad pedagógiai pszicholgógia mesterképzésen – úgy látszik, mindkettőjük szíve a gyerekek felé húz. Tomira és Linára nézni tiszta öröm – de kire is nem a házasságuk első évében? Tomi biotechnológiát tanul, a felesége kémia és biológia tanárképzőre jár (még egy gyerekbarát a családban), mindketten a negyedik szemeszterben. Mind a négyüknek csinos ösztöndíja van egy alapítványtól, ami anyagilag tehertelenít minket. Ez azért nem rossz, mert már félnyugdíjas vagyok, ahol az alacsonyabb leterheltség alacsonyabb jövedelemmel jár. De ez pont ideális számomra: ugyan a munkámat változatlanul szeretem, messze nem vagyok annyira leterhelhető, mint annakelőtte. Most online-kurzusaim vannak és a diákjaimat egész Németországból az Interneten keresztül gondozom. Ez rendszeres video-előadásokat jelent és alkalmasint szemináriumokat, amikor mindenki egy szombatra Berlinbe utazik. Ezekre magamnak is mindig újat kell tanulnom, mert az informatika fejlődése nem állt meg.

Most a téli szemeszterszünetben Ingriddel Madridban voltunk egy hétig; tavaly Barcelonában, előtte Lisszabonban. Az Ibériai félszigeten tett városnézések pihenést jelentenek a hosszú berlini telekben, ahol már minden virágzik és mindenki kabát nélkül jár. Sajnos mindig csak egy hét, mert Ingrid a betegeit hosszabb időre nem akarja magukra hagyni. Ez is egy csoda, hogy a gyereknevelés hosszú évei után milyen jól visszakerült a hivatásába és mennyire élvezi azt. De az a legjobb, hogy mindig akadnak paciensei, akik Istenről is akarnak hallani és a gyógyulásukat tőle elvárni. Jónéhány már hitre jutott a segítségével és néhányan gyülekezetekben aktívak. Számomra is fontos, hogy a diákjaim az Istennel való kapcsolatomról tudjanak és az érdeklődőkkel mély beszélgetésekre kerülhessen sor.

Hát ennyi jót mára. Szeretetteljes üdvözletem mindenkinek

Solymosi András

P.s. Némi kis blog egy más témáról: József és testvérei